Jött a középső lány is, hogy tollat lopjon, de amint hozzáért a nővéréhez, ő is oda ragadt. Ekkor érkezett a legfiatalabb lány. A testvérei hiába figyelmeztették, hogy ne jöjjön közelebb, ő is odalépett, és abban a pillanatban, hogy hozzáért a testvéréhez, többé ő se szabadult, mintha csak ragasztóba nyúlt volna. Másnap Balga fogta a madarat, a hóna alá kapta, és folytatta az útját hazafelé. Mit sem törődött a három lánnyal, akik a nyomában siettek, mert bizony továbbra is szorosan oda voltak tapadva az állathoz. Így akár akarták, akár nem, Balgával kellett tartaniuk. Mikor a fiú, mögötte a lányokkal, egy mezőn haladt át, megpillantotta őket egy plébános, aki így kiáltott fel: – Nem szégyelli magát ez a három lány, hogy így futnak egy fiú után! Odasietett hozzájuk, megfogta a legfiatalabb lány kezét, hogy elhúzza onnan. Balszerencséjére, mert ő is hozzájuk ragadt. Ekkor látta meg őket a pap segédje, aki utánuk kiáltott: – Hová-hová plébános úr?! Ma még lesz egy keresztelő a templomban!
Zigány Árpád: Apró ruczák Apró ruczák, kis libák a patakra járnak, Mert a sárban bogarat, gilisztát találnak; Elgágogják magukat az öreg libák: Az egyik tán megijedt, vagy valamit lát. Az aranylúd (népmese) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember és három fia. A legfiatalabbikról mindenki azt gondolta, hogy bolond, és ezért mindig gúnyolták. Úgy hívták őt, hogy Balga. Egy nap a legidősebb fiú elment az erdőbe tüzelőnek való fáért. Édesanyja csomagolt neki az útra egy darab pástétomot és egy üveg bort. Amint a fiú beért az erdőbe, találkozott egy öregemberrel, aki így szólt hozzá: – Adj'isten, fiam. Nagyon éhes vagyok és szomjas, adjál nekem egy darab pástétomot, és egy korty bort, kérlek! – Adjak neked húst és bort? – kérdezte csodálkozva a fiú. –Hiszen ha adok, nekem alig marad belőle! – azzal elment, és otthagyta az öreget. Mikor azonban nekilátott fát vágni, nem telt el sok idő, és csúnyán megsértette a kezét. Nem tehetett mást, mint hazament, hogy bekötözze a sebét. Másnap a középső fiú indult fáért az erdőbe.
A segéd szaladt utánuk, megfogta a plébánost, ám ekkor ő is csapdába esett, és kénytelen volt követni a többieket. Ahogy így mendegélt a "kis csapat", szembejött velük két megtermett legény. A plébánosnak több se kellett, teli torokból kiáltva kérte őket, hogy segítsenek neki. Na, aztán ezt hiába kérte, mert amint a két legény megfogta őket, már oda is ragadtak, és immáron Balga mögött már heten voltak összeragadva. Balga azonban gondolt egyet. Úgy érezte, hogy még nem látott eleget a világból, és ha már úgyis úton van, előbb szétnéz, mielőtt hazamenne. Hamarosan eljutott egy városba, ahol egy király uralkodott. Ennek a királynak volt egy lánya, aki annyira rosszkedvű és komoly volt, hogy még soha senki nem bírta megnevettetni. Ezért a király kihirdette, hogy ahhoz adja feleségül, aki képes őt megnevettetni. Mikor Balga ezt megtudta, a királylány elé ment az aranylúddal, és mind a hét emberrel, aki hozzá volt ragadva. A királylány amint meglátta őket, ahogy egymás sarkán lépkednek összetapadva, olyan nevetésben tört ki, hogy alig bírta abbahagyni.
A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos. Szállítási és fizetési módok
Gyönyörű a tavasz, mosolyog az élet, Áldásokat mutat az arany kikelet. Föltámadt a Jézus, mondják az írások, Vízöntő hétfőre buzognak források. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élő, Fogadd könnyektől harmatos dalom: Szivemnek már a gyász is röpke álom, S az élet: győzelem az elmúláson. Húsvét, örök legenda, drága zálog, Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, Öröm: neked ma ablakom kitárom, Öreg Fausztod rád vár, jer, remény! Virágot áraszt a vérverte árok, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott tavaszom van Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban! Egy régi húsvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Én dalt jövendő húsvétjára zsongok, És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden harangot, S betölt e Húsvét majd minden reményt. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!