2. Az égő kén must lefojtásánál a must, nedves hordók sterillé tételénél a hordó nedves falával jön érintkezésbe és így kénhidrogént fejleszt, melynek orrfacsaró szagát a hordó is fölveszi. Eme hátrányok megszüntetésére különr böző, a lecsöpögő ként fölfogó elégető berendezéseket alkalmaztak, de az elégetés eme berendezésben csak lassan és igen tökéletlenül ment végbe. A találmány tárgyát képező eljárás szerint előállított kénkeveréknél ezek a hátrányok föl nem lépnek és a megolvadt kén, anélkül, hogy lecsöpögne, tökéletesen elég. Ezt a célt akként érjük el, hogy a ként valamely meg nem olvadó, de a megolvadt ként elnyelő anyaggal, pl. fahamúval keverjük, minek következtében az elégő kén sűrűbben folyóvá válik és lecsöpögés nélkül ég el; ha az alkalmazott anyag nem ég el, az égéstermék tiszta kéndioxyd fog lenni.! Ha az alkalmazott anyag nemcsak meg nem olvad, hanem el is ég, — mint például a növényekből származó liszt, a szénpor, keményítő stb. — az ezeknek a kénnel kevert anyagoknak legfőbb alkotó részét képező szén az, elégést elősegíti, a kénezés sokkal gyorsabban megy végbe, a keletkező hamú pedig a ként elnyeli és folyékonyságát csökkenti úgy, hogy a kén lecsöpögés nélkül ég el.
Az antimon kénnel két végyületet képez, az antimon triszulfidot Sb 2 S 3 és az antimon pentaszulfidet Sb 2 S 5. Anlimontriszulfid a természetben kristályosan mint antimonit (l. o. ) fordul elő. Mesterséges úton atimonnak kénnel való összeolvasztása útján készülhet. Az antimon triklorid oldatába kénhidrogén gázt vezetve narancsvörösszínű csapadék alakjában, alaktalan antimon-triszulfid válik le; e csapadék még vizet tartalmaz, de azt 200° fölé hevítve elveszti s egyúttal megfeketedik. Az antímontriszulfid vízben nem oldódik, de a lúgok oldják; így szulfobázisban oldva szulfoantimonossavsó keletkezik. Tömény sósav kénhidrogén fejlődése közben feloldja. Gyógyszerül is használják (különösen állatoknál) stibium sulfuratum nigrum néven. A szintén gyógyszerül használatos stibium sulfuratum rubrum vagy kermes minerale; antimon triszulfid és antimontrioxidból áll. A. pentaszulfid a szulfoantimonsavsóknak savakkal való elbontásakor keletkezik. Leginkább a szulfoantimonsavas nátriumot (Na 3 SbS 4.
Szivesen vennem en is 2000Ft/l-ert ezt a jo, kis hagyomanyos szert-ha azert megprobalnam otthon, olcsobban kikeverni, ha valaki adna receptet hozza! Emlekezem, hogy nagyapam-meg annak idejen egy hordoba belogatta a rezgalicos tullzacskot, meg kevert hozza oltott meszet, es azzal permetezte a szolot. Ha akkoriban jo volt, talan most is raadasul nem lenne benne valami szintetikus, kemeny drog! 2011. május 31. kedd Koszonom a receptet, de felmerult bennem a kerdes, hogy ha apro szemcses a hazilag keszitett bordoi le, akkor nem teszi tonkre a permetezo szelepjeit, dugattyujat, tomiteseit? A bolti bordoi le vajjon szemcsementes? 2011. június 29. szerda Koszi a tippet! /Egyebkent is kiprobalnam a konyha kifestesenel! / Wagner Zsolt 2011. november 19. szombat Tisztelt Szijj Ferenc Úr! Olvasva a bordói lé receptjét, azt szeretném megkérdezni, hogy tapadásfokozót, jelen esetben \"nonit\"- ot réztartalmú szereknél is szoktak használni? Nekem úgy rémlik, hogy ezt a kombinációt nem javasolják. Megtisztelő válaszát várva: Wagner 2011. november 21. hétfő Kedves Wagner Úr(?
5%; L-Ramnóz 0. 05%; D-Galactóz... 10l A Panzi kölyökkutya sampon kíméletesen tisztítja és ápolja a kölyökkutyák bundáját, emellett hidratálja és könnyen fésülhetővé teszi a szőrzetet. Minden szőrtípusnál hasz... A Bobi bolhairtó sampon alkalmas a kutyákon élősködő bolhák (Ctenocephalides felis, Ctenocefalides canis) elpusztítására. A gyógyszeres samponnal történő kezelés hetente ismételhető... 1 690 Ft-tól 10 ajánlat Panzi Fehérítő Sampon kutyák részére Visszaállít ja a szőr természetes, világos fehér színét, miközben kíméletesen, hatékonyan tisztítja, ápolja a kutya szőrzetét. Célállat faja... A Bobi gyógynövényes sampon egy általános sampon normál és érzékeny bőrű kutyák számára. A Bobi Gyógynövényes Sampon Kutyák Részére kiváló tisztító hatása mellett bőr - és szőrtápláló... Szállítási idő 2-3 munkanap. A Tawny&Apricot egy természetes színfokozó sampon, sárgarépa-olaj és henna kivonatt al gyengéden ápol és kondicionál.