Az 54 kigyógyult páciensből 44-et Hupejben kezeltek.
Forrás:
A fiatal nő szombaton észlelte először a tüneteket, vasárnapra pedig mindketten belázasodtak, majd maguk jelentkeztek az innsbrucki klinikán. Most mindketten láztalanok, és jól vannak, a hétvégéig karanténban tartják őket - írta az MTI. Andrej Plenkovic horvát kormányfő a koronavírussal foglalkozó válságstáb keddi, zágrábi ülését követően bejelentette, hogy Horvátországban is megjelent a vírus. Az első fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban tartózkodott. Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a férfit jelenleg egy zágrábi kórház fertőzőosztályán tartják karanténban, az állapota kielégítő. A Wizz Air légitársaság keddi közleménye szerint egy koronavírussal fertőzött beteg utazott az olaszországi Bolognát és a romániai Craiovát összekötő járataikon a múlt héten. A 71 éves, olasz állampolgárságú férfi négy napon át tartózkodott Romániában, ahol felesége rokonait látogatta meg, és több üzleti tárgyaláson is részt vett. A fertőzésre azt követően derült fény, miután február 22-én visszarepült Bolognába.
Az új koronavírus esetében a WHO január 30-án nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a közép-kínai Vuhan városból kiindult járványt. Tarik Jasarevic WHO-szóvivő elmondta: nincs olyan hivatalos kategória, amellyel pandémiára figyelmeztetnének. A szervezet már nem használja az egykori, hat szintből álló riasztási rendszert, amelyben a 6-os szint volt valaha a pandémia. A köznyelvben pandémiaként emlegetik egy olyan új kórokozó megjelenését, amely világszerte könnyen terjed az emberek között - mondta Jasarevic.
Kanadai szakemberek szerint a világszerte egyre gyorsabban terjedő omikron variáns továbbadását a textilmaszkok gátolják meg legkevésbé. A járvány kitörése óta a koronavírus terjedését lassító intézkedések közül világszerte az egyik leggyakrabban használt és legelismertebb a maszkviselés. Az is jól látszik ugyanakkor, hogy a forgalomban lévő maszkok eltérő hatékonysággal gátolják meg a vírus továbbadását. Kanadai járványügyi szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy cseréljék le azokat a maszktípusokat, amelyek a legkevésbé hatékonyak a gyorsan terjedő omikron variáns feltartóztatásában. A Globan News oldalán is közzétett cikk szerint az egyrétegű textilmaszkok a legkevésbé hasznosak ebben a szerepkörben. A koronavírus delta variánsával megfertőződött emberek sokkal több kórokozót lélegeznek ki, mint a korábbi változatok esetében. Emiatt most, amikor itthon is éppen ez a vírusváltozat terjed a leginkább, minden eddiginél fontosabb lenne az általános maszkviselés újbóli előírása. De vajon számít-e, hogy milyen maszkot húzunk?
Szinte olyan, mintha nem is hordanának maszkot Az Ontariói Tudományos Tanácsadó Testület vezetője, Dr. Peter Juni szerint az egyrétegű, textilből készített maszkok nem biztos, hogy elegendőek az omikron variáns elleni védelemhez. A szakember szerint az egyrétegű ruhaanyag szinte semmilyen módon nem szűri meg a kiáramlott levegőt, így alig van több haszna annál, mintha egyáltalán nem húznánk fel maszkot. Legnagyobb védelmet pedig az FFP2-es maszkok viselése jelenti, így a szakember szerint érdemes minél több embernek ilyen védőeszközre cserélni a textilből készített darabokat. A textilmaszkok kevésbé nyújtanak védelmet a szakemberek szerint. Fotó: Getty Images A maszkhasználat kapcsán kialakult vita azután került ismét reflektorfénybe, hogy az országban ijesztő gyorsasággal kezdett terjedni az omikron variáns. Az újabb járványhullám fellángolása arra készteti a tartományokat, hogy ismét szigorúbb korlátozásokat vezessenek be. Colin Furness, a Torontói Egyetem epidemiológusa szerint a közegészségügyi hatóságoknak erőteljesebben kellene ösztönözni a hatékonyabb maszkfajták általános használatára a nyilvános beltéri helyiségekben.
Isztria, Dalmácia, Bécs). Ezúttal a teljes ország zöld jelzést kapott Magyarország, Szlovákia, Románia, Csehország, Lengyelország és Lettország esetében. ( WEBBeteg) Hozzászólások (0) Cikkajánló Kólika Mit tehetünk szülőként, hogy mielőbb rendbe jöjjön a babapocak? (x) Koronavírus kisokos - A legfontosabb... Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:... Amit a koronavírus... A legtöbb COVID-19-ből felépülő ember rendelkezik valamilyen védelemmel a COVID-19 ellen az antitesteknek és egyéb immunválaszoknak köszönhetően.... Meddig tart a COVID-19 elleni... Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem... Koronavírus és a tüdőbetegségek Az utóbbi időben szinte naponta új információ lát napvilágot az új típusú koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban. Rémisztő és biztató adatokat... Miért nem járható út a... Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg"... Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét.